Gyermekjogok az Erzsébet-táborokban

2023.09.04.
Véget értek a június közepétől egészen augusztus végéig tartó Erzsébet-táborok, amelyek oktatási programjában közel 1000 gyermek találkozott az Integrált Jogvédelmi Szolgálat gyermek-, beteg- és ellátottjogi jogtudatosító tevékenységével.
A zánkai táborokban résztvevő gyermekek heti turnusokban – élményalapú, interaktív, ügyességi játékos feladatokon keresztül – kaptak tájékoztatást és segítséget jogaik és kötelezettségeik felismeréséhez, megértéséhez, annak érdekében, hogy azok tartalmát konkrét élethelyzetekben alkalmazni is tudják.
 
A gyermekjogi képviselőkkel párhuzamosan az IJSZ beteg és ellátottjogi képviselőivel is találkoztak a táborlakók abból a célból, hogy a jövő generációja megismerje az egészségügyi ellátórendszer alappilléreit, továbbá a szociális ellátórendszer felépítését, működését, a sérülékeny csoportok felé történő társadalmi felelősségvállalás jelentőségét.
 
Az országos táboroztatási programban részt vettek családban élő, valamint szakellátott gyermekek, a legfiatalabbak óvodás korúak, a legidősebbek 18 évesek voltak.
 
Az IJSZ programjának köszönhetően az Erzsébet-táborok lakói széles körben bepillantást nyerhettek a gyermek-, beteg-, és ellátotti jogokba és kötelezettségek világába, ezzel is segítve a társadalmi együttélés szabályainak megismerését.
 
Integrált Jogvédelmi Szolgálat
 

Nemzeti Kapcsolattartó Pont
Határon átnyúló egészségügyi
ellátások az Európai Unióban

Kiemelt hírek

2025.12.22. kép
Meghitt karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk! az IJSZ minden munkatársa nevében

2025.11.27. kép
A testi és lelki egészséghez való jog nemcsak jogszabályi fogalom, hanem az emberi méltóság alapja, az ellátotti jogok érvényesülése pedig mindannyiunk közös felelőssége - mondta a Belügyminisztérium...

2025.11.21. kép
2025. november 19–21. között Strasbourgban került megrendezésre az Európa Tanács Gyermekjogi Bizottságának (CDENF) 12. plenáris ülése, amelyen Magyarországot Dr. Novák Krisztina jogvédelmi...



Integrált Jogvédelmi Szolgálat
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Postacím: 1365 Bp., Pf.: 646.
Telefon: +36-1/8969-000
Ingyenesen hívható zöld szám: +36-80/620-055
Külföldről hívható: +36-20/489-96-14
E-mail: ijsz@ijsz.bm.gov.hu
weboldal tervezés: IRQ