Döntően a szülők fordulnak a gyermekjogi képviselőhöz

2013.10.29. (nyilatkozó: Lovas János Tibor - gyermekjogi képviselő)

Lovas János Tibor 2004-től, azóta gyermekjogi képviselő, amióta a képviseletnek ez a formája működik. Korábban vállalkozóként, az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ létrejötte óta főállásban látja el a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő gyermek jogi védelmét, segíti őket jogaik megismerésében és érvényesítésében.
A lényeges különbséget úgy fogalmazta meg: azóta több idő és több figyelem jut a gyermekjogi panaszokra, szakmai ismeretek megszerzésére, hiszen egységes rendszerben dolgozhatnak a kollégák.
 
Tapasztalata szerint az elsődleges jogvédelmi feladataik mellett egyre több megkeresés érkezik a vér szerinti családban élő gyermekek ügyében is, elsősorban a szülők válását követő kapcsolattartási problémák során. Ez közvetlenül nem gyermekjogi képviselői feladat ugyan, de a gyermeknek a szülővel való kapcsolattartáshoz joga van, így áttételesen mégis ide sorolható. Sokszor elegendő, hogy segítenek értelmezni a válással kapcsolatos bírói végzést, vagy ha annak betartása akadályba ütközik, javaslatot tesznek, hol lehet, hol érdemes ellene jogorvoslattal élni.
 
Jellemzően a szülők fordulnak a gyermekjogi képviselőhöz, s viszik magukkal a gyermekeket is. Ám megesik, hogy maga a gyermek keresi meg problémájával a gyermekjogi képviselőt.
 
„Egy középiskolás például szigorú, keresztyén szülők gyermeke, azt sérelmezte: a szülei ragaszkodnak ahhoz, hogy este a megbeszélt időben térjen haza. Ő ezt a személyes szabadság korlátozásaként értelmezte. Hosszasan elbeszélgettünk, aminek végeztével belátta, hogy a szülei csak aggódnak érte, vélhetően jobban, mint a szabadjára engedett társaiért. Meg kellett vele értetnem azt is, hogy a gyermekek vonatkozásában a személyi szabadság érvényesülése korlátozottabb körű, hisz koránál fogva veszélyeztetettebb helyzetben van.”
 
Világszerte jelentős a családon belüli erőszak, amelyek zöme látens marad. Vajon efféle zaklatás miatt keresték-e már a gyermekjogi képviselőt?
 
„Gyermek még nem keresett, azonban olyan már többször is előfordult, hogy a szülőben felmerül a gyanú, hogy a volt házastárssal való kapcsolattartás során „történt valami”. Ha a bántásnak, legyen az akár fizikai, akár szexuális jellegű, egyértelmű nyomai vannak, a dolog egyszerű: az orvos kiállítja a látleletet, s megteszi a feljelentést. Más esetben a vélelmezett problémával csak a klinikai szakpszichológushoz tudjuk irányítani a panaszost.”
 
Egy-két eset
 
Mint Lovas János Tibor elmondta, 2004-től évente mindössze 1-2 olyan esettel van dolga, amikor gyermekotthonban, lakásotthonokban élő fiatalok tesznek panaszt nevelőjükkel szemben. Ilyenkor hivatalból a munkáltatót kéri fel, hogy vizsgálja ki az ügyet és járjon el, s ha indokolt, a gyám tegye meg a feljelentést. Előfordulhatnak olyan esetek is, amikor a gyermekek alaptalanul tesznek ilyen irányú panaszt, hiszen tudják, hogy ezzel kellemetlenséget okozhatnak a nevelőnek. Ilyenkor azonban felhívják a gyermekek figyelmét arra, hogy a cselekményük milyen jogi következményekkel járhat.
 
Emlékezetes esetek
 
„Emlékezetes marad számomra az az eset, amikor másodikos, alsó tagozatos kisfiúkról tudódott ki, hogy a vécébe lerángatták egymás nadrágját. Ezt az esetet az iskola vezetése olyan komolyan vette, hogy a szülő értesítése és jelenléte nélkül azonnal „fegyelmi tárgyalást” folytattak le, a teljes tantestület részvételével. Amikor megkérdeztem az igazgatót, hogy miért nem a jogszabályban előírtak szerint folytatta le az iskolai fegyelmi eljárást, meglepődött azon, hogy ilyen létezik. Hasznos talán, ha azt is leírjuk: visszatérően vannak olyan ügyek, amikor fertőző betegség miatt sértik meg a gyermekjogokat. Vannak például hepatitisz-hordozó gyermekek, akiket emiatt ki akarták zárni a közösségből. Annak tisztázására, hogy ők nem fertőzhetnek meg másokat, még az ÁNTSZ-t is segítségül hívta a képviselő. Azt sem mindenütt tudják: azt, hogy melyik gyermeknél találtak az ellenőrzés során fejtetűt, védendő egészségügyi adatnak számít. Az erre vonatkozó közlés csak rá és a szülőjére/gondviselőjére tartozik, a fertőzöttség közlésére ennek megfelelő körülményeket kell biztosítani.”
 
Forrás: Észak-Magyarország napilap

Nemzeti Kapcsolattartó Pont
Határon átnyúló egészségügyi
ellátások az Európai Unióban

Kiemelt hírek

2024.03.14. kép
Keszthelyen 2024. március 14. és március 24. között látogatható a kiállítás. Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

2024.03.14. kép
Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat rajzpályázatot hirdet a szakellátásban nevelkedő gyermekek részére Online vagy? Jelen vagy? „GYERE-K-ÉPBE AZ ONLINE TÉRBE” címmel...

2024.03.11.
Szociális ellátásokhoz kapcsolódó online kiadványokkal és Gyakran Ismétlődő Kérdésként (GYIK) megfogalmazott tájékoztatókkal segíti az ellátottak és hozzátartozóik, valamint az érdeklődők...



Integrált Jogvédelmi Szolgálat
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Postacím: 1365 Bp., Pf.: 646.
Telefon: +36-1/8969-000
Ingyenesen hívható zöld szám: +36-80/620-055
Külföldről hívható: +36-20/489-96-14
E-mail: ijsz@ijsz.bm.gov.hu
weboldal tervezés: IRQ