TÁMOP 5.5.7-08/1

Röviden a TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 „betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése” című kiemelt projektről:
 
A közel 915 milliós finanszírozású projekt célja a betegek és szociális szolgáltatásokat igénybe vevő kliensek, valamint a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő gyermekek jogvédelme, az ellátáshoz való hozzájutásuk egyenlő esélyének biztosítása, jogaik érvényesülésének elősegítése, emberi méltóságuk tiszteletben tartatása, kiemelt figyelemmel a fokozottan sérülékeny társadalmi csoportokra.
 
A program keretében a regionális irodák fejlesztésével lehetőség nyílik a régióban működő, de eddig szakterületenként elkülönült jogvédők folyamatos együttműködésére, szakmai teamek kialakítására, külső szakértők bevonására a bonyolult problémák megoldásához, valamint szakmai workshopok szervezésére a szolgáltatásokban dolgozók és a civil szervezetek munkatársai részére egyaránt.
 
A kiemelt projekt keretében végzett összehangolt tevékenységeink az alábbi részcélok megvalósítását szolgálják:
  • erősödjön és bővüljön az ellátásokat igénybevevők, illetve a szolgáltatásokat nyújtó szakemberek jogtudatossága;
  • növekedjen a civil és önkéntes személyek és szervezetek részvétele a jogvédelmi tevékenységben;
  • javuljon a jogvédelmi szolgáltatások elérhetősége;
  • kerüljenek feldolgozásra a jogvédelem terén elért külföldi tapasztalatok, szélesedjen a Magyarországon ellátásban részesülő személyek (beleértve EU tagállamok polgárait) jogvédelme.
 
 
 
 

Rendezvények

Betegjogi, ellátottjogi, gyermekjogi kutatás - 2013


Nemzeti Kapcsolattartó Pont
Határon átnyúló egészségügyi
ellátások az Európai Unióban

Kiemelt hírek

2020.11.27. kép
Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat 2020 őszén III. alkalommal rendezte meg betegjogi interaktív versenyét az egészségügyi szakképzésben résztvevő intézmények 9-12. évfolyamának...

2020.11.20. kép
Gyermekjogok világnapja – A mai napon zárul a Gyere-K-Épbe 2020 gyermekjogi vetélkedő

2020.09.15.
ÁPOLJUK A BETEG§OGOKAT III. VERSENYFELHÍVÁS AZ INTEGRÁLT JOGVÉDELMI SZOLGÁLAT (IJSZ) 2020 ŐSZÉN ÚJRA BETEGJOG - TUDATOSÍTÓ INTERAKTÍV VERSENYT HIRDET EGÉSZSÉGÜGYI...



Integrált Jogvédelmi Szolgálat
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Postacím: 1365 Bp., Pf.: 646.
Telefon: +36-1/8969-000
Ingyenesen hívható zöld szám: +36-80/620-055
Külföldről hívható: +36-20/489-96-14
E-mail: ijsz@ijsz.emmi.gov.hu
weboldal tervezés: IRQ