Jogvédelmi képzések

Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ a TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 „Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és jogvédő munka fejlesztése” című kiemelt projektben vállaltaknak és a 214/2012. (VII.30.) Korm. rendelet szakmai feltételeinek megfelelően továbbképzéseket szervez a betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselők részére.
 
A TÁMOP 5.5.7-08/1 kiemelt projekt célja egyebek között az, hogy javuljon a jogvédelmi szolgáltatások elérhetősége, erősödjön és bővüljön az ellátásokat igénybe vevők, illetve a szolgáltatásokat nyújtó szakemberek jogtudatossága.
 
A továbbképzéseinken résztvevő hallgatók olyan elméleti és gyakorlati tudásra tesznek szert, mely lehetővé teszi, hogy jogvédőként tevékenykedjenek.
 
Ezen célok eléréséhez nyújtanak segítséget előadóink, akik szakmai, gyakorlati tapasztalataik alapján esetfeldolgozásokkal is segítik a jogsérelmek kezelésének elsajátítását, és a mediáció gyakorlatának alkalmazását.
 
Oktatóink tekintetében elmondható, hogy felkészültségük és együttműködő készségük alapvetően meghatározza a képzéseink sikerességét, így rendszeres hallgatói elégedettség mérést végzünk. Felméréseink átlagosan 90% feletti megelégedést tükröznek az oktatás hatékonyságáról és előadóink munkájáról.
 
A tanfolyamok közösségteremtő ereje is említésre méltó. A képzésen együtt töltött idő során a hallgatók nemcsak új ismereteket tudnak elsajátítani, hanem számos visszajelzés alapján az is körvonalazódik, hogy új szakmai kapcsolatok kialakulására is lehetőséget biztosít.
 
Az OBDK célja, hogy magas színvonalú, naprakész szakmai továbbképzéseket indíthasson a jogvédelem területén képviselői feladatokat ellátók vagy a feladatra készülők részére, és továbbra is szem előtt tartva azt az elvet, hogy komplex felkészülést biztosítson számukra.
 
Bízunk benne, hogy továbbképzéseink elvégzése után, hallgatóink hatékonyan tudják alkalmazni a megszerzett elméleti és gyakorlati tudást szakmai munkájuk során.
 
Továbbképzésekkel kapcsolatos információk:
Horkai Viktória
képzési referens
06-1-9202-709
horkaiviktoria@obdk.hu
 

Aktuális továbbképzések

Betegjogi képviselők továbbképzése

Ellátottjogi képviselők továbbképzése

Gyermekjogi képviselők továbbképzése



Kiemelt hírek

2024.03.14. kép
Keszthelyen 2024. március 14. és március 24. között látogatható a kiállítás. Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

2024.03.14. kép
Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat rajzpályázatot hirdet a szakellátásban nevelkedő gyermekek részére Online vagy? Jelen vagy? „GYERE-K-ÉPBE AZ ONLINE TÉRBE” címmel...

2024.03.11.
Szociális ellátásokhoz kapcsolódó online kiadványokkal és Gyakran Ismétlődő Kérdésként (GYIK) megfogalmazott tájékoztatókkal segíti az ellátottak és hozzátartozóik, valamint az érdeklődők...



Integrált Jogvédelmi Szolgálat
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Postacím: 1365 Bp., Pf.: 646.
Telefon: +36-1/8969-000
Ingyenesen hívható zöld szám: +36-80/620-055
Külföldről hívható: +36-20/489-96-14
E-mail: ijsz@ijsz.bm.gov.hu
weboldal tervezés: IRQ