Betegjog-tudatosító interaktív csapatversenyt hirdet egészségügyi szakképző iskolások számára az IJSZ

2018.09.17.
 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Ápoljuk a betegjogokat!
A betegjogokat tudatosító, interaktív csapatversenyt hirdet az egészségügyi szakképző iskolák nappali tagozatos, alapképzésben résztvevő hallgatói számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma önálló szervezeti egységeként működő Integrált Jogvédelmi Szolgálat.
 
 
Az Ápoljuk a betegjogokat!
elnevezésű versenyre 5 fős csapatok
jelentkezését várjuk, akiknek betegjogi témában kell kisfilmet készíteniük
október 25-ig.
A pályázat célja, hogy a szakképző iskolák diákjai, a jövő nemzedék ápolói megismerjék a betegjogokat, felismerjék és azonosítsák azokat a helyzeteket, ahol empátiájukkal és tudásukkal megelőzhetik a betegjogok megsértését, továbbá egészségügyi szaktevékenységükben és kommunikációjukban is határozottabban képviselhessék a betegjogokat.
 
A versenyre 5 fős csapatok jelentkezhetnek korosztályi megkötés
nélkül egy, maximum 5 perc időtartamú, betegjogi témájú kisfilmmel.
 
A kisfilmeket október 25-ig kell elküldeni az
apoljukabetegjogokat@gmail.com e-mail-címre.
 
További tudnivalók a versenyfelhívásban olvashatók.
Kérjuk a pályázati adatlap pontos kitöltését!
 
 
 

Letölthető dokumentumok:
Nemzeti Kapcsolattartó Pont
Határon átnyúló egészségügyi
ellátások az Európai Unióban

Kiemelt hírek

2020.09.15.
ÁPOLJUK A BETEG§OGOKAT III. VERSENYFELHÍVÁS AZ INTEGRÁLT JOGVÉDELMI SZOLGÁLAT (IJSZ) 2020 ŐSZÉN ÚJRA BETEGJOG - TUDATOSÍTÓ INTERAKTÍV VERSENYT HIRDET EGÉSZSÉGÜGYI...

2020.09.03.
Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat gyermekjogi képviselői vetélkedőre hívnak Benneteket!

2020.08.31.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS „Színes hétköznapok a testi-lelki egészségért 2020” Ellátottjogi pályázat Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat pályázatot hirdet...



Integrált Jogvédelmi Szolgálat
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Postacím: 1365 Bp., Pf.: 646.
Telefon: +36-1/8969-000
Ingyenesen hívható zöld szám: +36-80/620-055
Külföldről hívható: +36-20/489-96-14
E-mail: ijsz@ijsz.emmi.gov.hu
weboldal tervezés: IRQ